2011. augusztus 4., csütörtök

A körülmetélésről női szemmel I.


Az alábbi videón egy olyan hölgy nyilatkozik a körülmetélésről, akinek körülmetélt és körülmetéletlen péniszekkel kapcsolatban is van tapasztalata (az utóbbival kisebb, feltehetően az Egyesült Államokból származik.) A videó angol nyelvű, ezért alább közreadom a konyhanyelven írodott gyors fordítást is. A következő bejegyzésben majd ezt a véleményt elemzem.



"A mai videobejegyzés a körülmetélt, illetve a körülmetéletlen péniszekkel foglalkozik.

Azért szeretnék erről beszélni, mert amikor először láttam körülmetéletlen péniszt, teljesen kiborultam. Szó szerint egyszerűen fogalmam sem volt, mit kezdjek vele. Szerencsés voltam, mert a fiú megmondta, hogy nincs körülmetélve, szóval nagyjából tudtam, hogy mire számítsak. Mégis, amikor letolta a nadrágját, nem tudtam, mit látok, hogy mi hol van. Teljesen körülmetéletlen volt, a fityma teljes egészében fedte a makkot - szóval számomra nem egy pénisznek, sokkal inkább egy pulóverbe bújtatott hot-dognak tűnt. Nem tudtam, mit csináljak - szájjal elégítettem ki - így rögtön teljesen hátrahúztam a fitymát, hogy szabaddá tegyem a makkot. Erre teljesen kiakadt, hogy "Ne, ne, ne húzd hátra!", én meg nem értettem, mi van, és szó szerint meg kellett tanítania, hogyan elégítsem ki úgy, hogy a fityma befedte a makkot. Elég furcsa volt, de megtanultam, hogy a körülmetéletlen pénisz könnyebben "kezelhető", mint a körülmetélt. Tulajdonképpen saját tokja van, így könnyebb kézzel vagy szájjal kielégíteni. Egy teljesen körülmetéletlen férfi esetében, akinél a fityma teljesen befedi a makkot, nem célszerű teljesen hátrahúzni, hiszen a makk túlságosan érzékeny, mivel mindig fedve van; jobb a fitymát finoman mozgatva izgatni. Bekapni is fedetten érdemes, és egy egységben, finoman mozgatni. És mivel a makk érzékenyebb, a körülmetéletlen férfiak általában gyorsabban elmennek orális szex esetén, és sokkal egyszerűbb kézzel kielégíteni, mivel nincs szükség síkosítóra. Szóval, ezek az előnyök.

Hátrány, hogy nem "szép", egyáltalán nem szép látvány a körülmetéletlen pénisz, inkább csúnyácska. Néhány körülmetéletlen pénisz esetében a fityma nem fedi teljesen a makkot, merevedés esetén ránézésre nem lehet eldönteni, hogy az illető nincs körülmetélve. Ha ez a helyzet, akkor a bőr nagyobb mozgásából lehet ezt megmondani, és ebből előnyt kovácsolni. Érdemes ezt ilyenkor a makkra vissza-vissza húzni, és probléma lehet abból, ha ezt nem ismerjük fel. Azonban vegyük figyelembe azt is, hogy egy teljesen vagy részlegesen körülmetéletlen makk érzékenyebb, szóval csak finoman. És, ennyi.

Esztétikai értelemben szebbnek tartom a körülmetélt péniszt, mivel szeretem a szép péniszeket; de technikailag jobb a körülmetéletlen. Érzékibb, könnyebben kezelhető, és gyorsabban elmegy.

Voltam már pár körülmetéletlen sráccal, és némelyikük nem nagyon foglalkozik vele, de sokan nagyon öntudatosak ezzel kapcsolatban. Szóval, érdekelne, hogy a körülmetéletlen srácok szerint nagyjából jó, amit mondtam? És beszélnek erről a kiszemelt lánnyal szex előtt, vagy hagyják, hogy magától jöjjön rá?

Nekem néha nem mondták el a fiúk, ha nem voltak körülmetélve, és néha kellemetlen volt. Viszont amikor elmondták, akkor tudtam, hogy mások a játékszabályok, máshogy kell vele bánnom.

Szóval érdekel, hogy a srácok hogyan kezelik ezt a kérdést, és szeretnék vagy nem szeretnék, ha a lány tudná ezt, és hogy viszonyuljon ehhez. Az is érdekelne, hogy a lányok mit gondolnak erről, van-e tapasztalatuk - akár rossz tapasztalatuk - körülmetéletlen pénisszel, megijedtek-e, amikor először láttak ilyet, hogyan kezelik, stb. Kommenteljetek, és tudassátok velem."

Folytatás következik...

1 megjegyzés:

Mikka Makka írta...

Archív:

elfelejtettem 2011.03.02. 20:53:17

A KÖRÜLMETÉLÉS BORZASZTÓ FÁJDALMAS DOLOG. HÓNAPOKIG FÁJ, MINT ÁLLAT!!!!

ÉN 30 voltam. NAGY BAROMSÁG. talán kisgyerekkorban 3 évesen TALÁN van értelme..

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Körülmetélve, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena